A védánta a hat ortodox hindu iskola egyike, és a klasszikus hindu filozófia kialakulásával egy idõben keletkezett. Ennek egyik ága az advaita, melynek tanításának foglalata a Cshándógja-upanisadban található híres kijelentés: "te Az vagy". Ez nem jelent mást, mint hogy a személyes lélek (Átman vagy Önvaló) és az egyetemes lélek (Brahman vagy Abszolút) nem különbözik egymástól. Az advaita védánta legnagyobb hatású és leghíresebb képviselõje Sankara (Ádi Sankarácsárja, kb. VIII. sz.), a XX. században pedig Srí Ramana Maharsi, Srí Niszargadatta Mahárádzs vagy Srí H. V. L. Púndzsa (Pápádzsí).
Arthur Osborne: Advaita
(részlet)
A hinduizmus a tanok minden fajtáját és szintjét magában foglalja. Ezek mindegyike helyénvaló, és azoknak a különféle megközelítéseknek felel meg, amelyek a különbözõ vérmérsékletû és fejlõdési fokon álló emberek számára szükségesek. A személyes Isten szereteten és imádáson keresztüli megközelítése jelen van a hinduizmusban, akárcsak a nyugati vagy a szemita vallásokban. Ugyanígy jelen van a szolgálaton alapuló megközelítés is, mely úgy tekint Istenre, mint aki megnyilvánult a teremtményeiben, és úgy tiszteli Õt, hogy teremtményeit szolgálja. Mindezek ellenére a Tiszta Létnek mint önmagunk, a világegyetem és minden létezõ Önvalójának a felismerése a legfõbb és végsõ Igazság, mely meghaladja a tanok minden más szintjét, anélkül hogy tagadná igazságukat a maguk síkján. Ez az advaita, a nemkettõsség doktrínája, melyet a régi idõk risijei tanítottak, és különösen Sankarácsárja. Ez a legegyszerûbb és a legmélyebb egyben, lévén a kozmológia minden bonyolultságán túli végsõ igazság.
A nemkettõsség azt jelenti, hogy csak az Abszolútum létezik. Az egész kozmosz az Abszolútumban van, és nincs önmagában rejlõ léte, pusztán megnyilvánítja az Abszolútumot, amely ennek ellenére örökké változatlan és megnyilvánulatlan marad. Olyan ez, mint ahogy az ember álmában lévõ személyek és események magában az emberben élnek, és nincs rajta kívüli valóságuk. Mégsem adnak hozzá semmit azzal, hogy létrejönnek, és nem vesznek el belõle semmit a megszûnésükkel. Azt jelenti ez, hogy az Abszolútum a kozmosz és minden létezõ Önvalója. Ennélfogva azáltal, hogy az ember keresi az Önvalóját, a "Ki vagyok én?" folyamatos vizsgálódása által, lehetséges felismernie azonosságát az Egyetemes Léttel. Srí Bhagaván a legtisztább advaitát tanította. […]?
Sokan visszarettenhetnek az elme elpusztításának vagy (ami ugyanaz) az elkülönült egyéniség felszámolásának eszméjétõl, pedig az megtörténik velünk mindennap az alvás során. Egyáltalán nem félünk azonban attól, hogy aludni térjünk, sõt kívánatosnak és kellemesnek találjuk az alvást, noha abban az elme pusztán tudatlan módon csendesedik el. Az elragadtatásban vagy eksztázisban viszont az elme idõlegesen merül és nyugszik el az üdvösségnek egy olyan töredékes tapasztalatában, amely a valódi természete. Maguk a kifejezések is utalnak az egyéniség meghaladására, hiszen az "elragadtatás" szó etimológiailag is azt jelenti, hogy valaki "elvitetik", míg az eksztázis jelentése az, hogy "magán kívül" van. A "lélegzetelállító" szó valójában "gondolatelállítót" jelent, mivel a gondolat és a lélegzet forrása egy és ugyanaz, amint Srí Bhagaván elmagyarázta, amikor a légzésszabályozásról beszélt. Az igazság az, hogy az egyéniség nem vész el, hanem a Végtelenbe tágul.
Forrás:
Arthur Osborne: Ramana Maharshi and the Path of Self-Knowledge. Malik Tóth István fordítása
http://www.arunachala.hu/id20.htm
Kép:
http://www.energyenhancement.org/RAMANA-MAHARSHI-GURU-ENLIGHTENED-ILLUMINATED-SPIRITUAL-MASTER.htm
