A karma az ok és okozat viszonya, kölcsönhatása, törvénye. Mint fogalom, szerepel az ősi hindu, taoista, buddhista tanításokban és szerepel a modern világszemléletek ismeretanyagában is.
A karma törvénye szerint minden cselekedetünk egy annak megfelelő következménnyel jár, illetve minden, ami történik a világban, az maga egy következmény, vagyis valamilyen oknak az okozata. A karma tágabb értelemben cselekedet, tett, mű. Minden tényezőre vonatkozik, ami a világban történik, és következménnyel jár. Vonatkozik az akciókra, reakciókra, általában a világ törvényei által irányított aktív természeti folyamatokra, eseményekre, az élettelen létezők hatásaira, az emberi és állati cselekvésre, de az embernél fejlettebb, magasabb szinten álló lények, istenek, szellemek megnyilatkozásaira is. Minden aktivitás, azaz ok okozatot szül, és minden ok előzőleg létrejött okozatból eredeztethető. Így jön létre az ok-okozati összefüggések végtelen hálózata.
A karma nem azonos a sorssal, az eleve elrendeléssel és az újraszületés tanával. Ezek mindegyike önmagában más jelentéssel bír, bár az újraszületés (reinkarnáció) tanának fontos része a karma.
Múltbeli tetteink és aktuális sorsunk között ok-okozati összefüggés van: ezt nevezzük karmának. A karma a kiegyenlítődés törvénye, gondoskodik arról, hogy az ember ugyanazzal a problématípussal mindaddig konfrontálódjon, amíg cselekedeteivel meg nem oldja, s önmagát alá nem rendeli a törvényszerűségnek. Ezért valamennyi tettünk, sőt minden gondolatunk halhatatlan és kitörölhetetlen. Minden tett és minden gondolat ugyanis kiegyenlítődésre vár.
A karma törvénye azt követeli az embertől, hogy sorsáért viselje a teljes felelősséget. Érthető az a széleskörű háritás, amelyet a reinkarnációval kapcsolatban tapasztalunk: fáradsággal összeeszkábáltuk azokat a végre tökéletesnek tűnő elméleteket, amelyek megszabadítanak a felelősségtől, s a bűnösséget a társadalomra, a betegséget keltő anyagokra, vagy a gonosz véletlenre vetíthetjük. Világos, hogy felháborodást szül, ha leleplezzük az emberi ravaszság e rafinált elméleteit, ha öncsalásnak nevezzük őket - mert ha összedőlnek, a vétkest ismét csak önmagunkban kereshetjük.
Ezek a mai modellek teoretikusan kiválóan funkcionálnak - azt pedig hogy a gyakorlatban csődöt mondanak, a haladásba vetett pozitivisztikus hiszékenység ügyesen leplezi . Ha viszont az ember őszinte kezd lenni önmagával, rá kell jönnie, hogy a dolgok értelme csak úgy ismerhető fel, ha mindazért ami történik vele, amit átél, maga vállalja a teljes felelősséget. A felelősség elválaszthatatlan a dolgok értelmétől - kölcsönösen feltételezik egymást.
A halál és az élet, akárcsak az éjszaka-nappal állandó váltakozása természetes folyamat. Amikor reggel felébredünk, hogy nekikezdjünk egy új napnak, akkor ez a nap még egészen tisztán áll elöttünk, mi döntjük el, mire használjuk, hogyan alakítjuk. Másrészről viszont az új nap történéseit szükségképpen meghatározza az, amit az előző napokon tettünk és átéltünk. Ha valaki az utóbbi időben mindenkivel konfliktusba került a környezetében, vagy jelentős adósságot csinált, esetleg testét, lelkét elhanyagolta, akkor ez befolyásolni fogja az új napot; bár a nap önmagában korlátlan lehetőségeket hordoz.
Forrás:
http://eletmod.hu/tart/rcikk/j/0/2787/1
http://hu.wikipedia.org/wiki/Karma
