Már 117 szócikk közül válogathatsz.

A Jógapédia egy bárki által hozzáférhető és szerkeszthető webes jóga tudástár. Legyél Te is az Jógapédiát építő közösség tagja, és járulj hozzá, hogy minél több hasznos információ legyen az oldalon! Addig is, jó olvasgatást kívánunk!
Hirdetés


                

           (1887. szeptember 8. - 1963. július 14.)


Szvámi Sivananda hindu tanító, orvos, és jógi Tamil Nadu államban, Dél-Indiában született. Élete nagy részét az indiai Rishikesh-ben töltötte, ahol a megalapította a Sivananda Asramot. A róla elnevezett Sivananda jógát tanította, amely ma is nagy népszerűségnek örvend szerte a világban.

Sivananda már gyermekkorában kitűnt kortársai közül, mind tornában, mind a szellemi tanulmányaiban kimagasló eredményeket ért el. Tanjore-ban orvosnak tanult, és az orvosi diploma megszerzése után 10 évig dolgozott orvosként. Orvosként is híres volt, mert a szegény sorból származó betegeit ingyen gyógyította. Az orvosként töltött évei során rájött, hogy a modern orvoslás, csak a felszíni tünetek gyógyítására képes, és 1923-ban feladta praxisát és spirituális kutatásba kezdett.

Rishikesh-ben telepedett le, ahol intenzív spirituális gyakorlásba kezdett. Néhány év múlva elhagyta Rishikesh-t és bejárta egész Indiát, hogy a legjobb spirituális mesterektől tanulhasson, zarándoklata során számos szent helyet meglátogatott.

A Rishikesh-ben töltött évek, valamint az indiai zarándoklata során egyre többen fordultak a Szvámihoz spirituális tanításért. A kezdetekben csak néhány tanítványa volt, de írásait kiadták, és egyre többen érkeztek a Szvámihoz, köztük volt Szvámi Satyananda, a Satyananda jógaiskola későbbi alapítója is. Szvámi Sivananda 1936-ban alapította meg az Isteni Élet Társaságát (Divine Life Society).

Szvámi Sivananda nagyon termékeny író volt, élete során csaknem 296 könyvet írt különböző spirituális témákban. Számos írása jelent meg a jógáról, a vallásról, pszichológiáról, etikáról, és az egészségről is. Az írásai témájukat tekintve szerteágazóak, viszont egy központi téma valamennyi könyvében, illetve cikkében fellelhető: Szvámi Sivananda a jóga gyakorlati alkalmazását fontosabbnak tartotta az elméleti tudásnál, szerinte „egy csipetnyi gyakorlat is hasznosabb, mint egy tonna elmélet.”

Források:
Isteni Élet Társaság honlapja: http://www.dlshq.org/
Szvámi Sivananda önéletrajza: http://dlshq.org/download/autobio.htm
Szvámi Sivananda összes művei: http://www.dlshq.org/allbooks.htm

Kép forrása:
http://www.messagefrommasters.com/Psychic-World/Osho-on-Swami-  Sivanand-of-Rishikesh.html
 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Hirdetés


PARTNERÜNK

 

 

 





Médiapédia Patikapédia Netpédia Biciklopédia Vinopédia Webfazék Mammutmail
marketing és média tudástár egyészségügyi enciklopédia internetes tudástár kerékpáros tudástár borászati tudástár receptek online nagy fájlok küldése


PARTNERÜNK